Már a homokozóban is csontokkal játszottam – válaszolja viccesen, amikor azt kérdezem tőle, ugye nem ötévesen döntötte el, hogy ezt a szakmát választja? – Nagyjából abban az időben – teszi hozzá, mert kislányként már érdekelte az emberi test működése, a különböző halálesetek, és amikor már tudta, hogy mit jelent ez a kifejezés, orvos szakértő szeretett volna lenni. Addig azonban túl sok kémiát és biológiát kellett volna tanulni, amivel állítása szerint alaposan meggyűlt volna a baja, így inkább egy ehhez hasonló pályát keresett, ami végül a Főiskoláig vezette.
Az Anyahotel négy nő élettörténetét és találkozását dolgozza fel, akik véletlenül elkövetnek egy bűncselekményt.
A szövevényes krimi egy nyomozáson keresztül kalauzolja el az olvasót a teljes megnyugvásból a totális összeomlásig, miközben mindenki ártatlan és bűnös egyszerre.
A könyv egy valódi, bűnügyi tapasztalattal rendelkező írónő tollából született. Valódibb, mint bármi, amit eddig olvastál.